Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Révész Rita: Műkörmös vállalkozás indítása

Műkörmös vállalkozás indítása előtt mindannyian feltesszük magunknak a kérdést: miként lehetünk sikeresek? Legyen szó bármely szakterületről, az alapvető célunk a siker és a meggazdagodás. Ez persze lényeges szempont az indulásnál, de vajon hányan gondolják végig a sikerhez vezető rögös út megannyi rejtett akadályát, bukkanóját? Nem sokan.

Már csak azért sem, mert sokak számára ismeretlen terület egy frissen szerzett szakma felvirágoztatásának mikéntje. Végigjárni nemcsak a megelőző intézkedések lépcsőfokait, de a már működő vállalkozás fellendítésének gyakorlati része is nehézségekbe ütközhet. Ezért úgy gondoltam, hogy összefoglalom mindazt, ami hasznos tudnivaló lehet egy szakmabeli számára - legyen szó frissen végzett kollégáról, vagy éppen évek óta aktívan dolgozó műkörmösről.

 

Műkörmös vállalkozás vállalkozási formája


Mint számos más szakmát, a kézápoló-műkörömépítő szakmát is Okj keretein belül, szakmunkás vizsga során tudjuk megszerezni. Az alapképzés során természetesen szó esik vállalkozási alapismeretekről, de ez vajmi kevés ahhoz, hogy az ember a nagybetűs ÉLETbe kilépve önálló munkavégzésbe kezdjen. Sokan bizonytalanok, hol kezdjenek dolgozni illetve hogyan. Felvetődik a kérdés, hogy egyéni vállalkozóként, alkalmazottként vagy céges formában űzzük eme csodás szakmát. Mindnek megvan a maga előnye illetve hátránya. Itt leginkább azt kell mérlegelnünk, hogy nekünk mik az egyéni lehetőségeink technikai és anyagi szempontból.

  • Egyéni vállalkozás: KATA formájában havi 50.000 Ft
  • Alkalmazotti munkaviszonyban az adott cég fizeti a havi járulékokat
  • Céges vállalkozás: sokféle formája van, csak akkor érdemes ebbe belevágni, ha más egyéb szolgáltatásunk is van, esetleg alkalmazottaink, oktatással is foglalkozunk, kereskedünk stb.

A saját igényeinknek és lehetőségeinknek megfelelően válasszunk hivatalos formát. Minden típushoz alapfeltétel az OKJ-s végzettség - enélkül sem alkalmazottként, sem vállalkozóként nem tudunk működni. Amennyiben alkalmazottként szeretnénk elhelyezkedni egy körömszalonban, vagy egy komplex szépségszalonban, érdemes utána érdeklődni és az interjú alkalmával az alábbi kérdéseket feltenni a felvételiztető személynek:

  • Hány órás munkavégzésről van szó?
  • Milyen idő-és műszakbeosztással kell az adott óraszámot ledolgozni?
  • Van e váltótársunk és ha igen, hány körmös dolgozik az adott helyen/cégnél?
  • Fix vagy teljesítménybéres elszámolással dolgozik a cég?
  • Amennyiben fix, mennyi az órabér/havibér? Alkuképes e a vezetőség?
  • A munkaszerződésben a valóságnak megfelelő adatok és paraméterek szerepelnek e?

Tartsuk szem előtt azt, hogy ha alkalmazotti munkaviszonyban kezdünk bele karrierünkbe, alapelvárás lehet a munkaruha, meghatározott termékek használata, a kollégák promótálása a vendégek felé, vendégek kiszolgálása, takarítás és sok más egyéb munkakör, ami nem feltétlenül tartozik bele az alap szakvégzettségünkbe.

Minden ilyen egyéb feladatkörről érdemes már az interjún érdeklődni illetve tisztázni, hogy a munkaszerződésbe mi foglaltatik bele. Alkalmazottként megilleti a szakembert a meghatározott számú fizetett szabadság, táppénz, illetve szülési szabadság. Ezalatt az idő alatt is jár a fizetésnek egy bizonyos százaléka, melyről a cég könyvelője tud felvilágosítást adni. Havi jelenléti ívet kell vezetni a munkavégzésben töltött napokról, és a minden hónapban havi elszámolást jár a munkavállalónak a havibérről és járulékokról. A működéshez szükséges minden engedélyt, lejelenteni való hivatalos papírt a munkaadó intéz, ezáltal az alkalmazottnak semmi feladata ezzel.

Egyéni vállalkozóként jóval bonyolultabb a helyzet. Talán több a feladat, mégis függetlenek vagyunk, aminek nagyon sok előnye van. Több kötelezettséggel jár ugyan, de sokkal több teret ad a KATA elszámolás. Érdemes mindenképpen könyvelőt fogadni, aki segíthet majd abban, hogyan vágjunk bele az egyéni vállalkozásba. Manapság szinte minden ügyintézés online felületen történik.

Regisztrálni kell az Ügyfélkapus rendszerben, ezután már mindennemű hivatalos intézkedést itt véghez tudunk vinni. Megannyi kötelezettségeket kell teljesítenünk ahhoz, hogy legálisan hivatalosan megkezdhessük a működésünket egyéni vállalkozóként. Ezekről egy későbbi fejezetben szólok majd. Bármely működési formát választjuk, először mindig mérlegeljük saját belső határainkat, céljainkat és az alapján döntsünk. Mi magunk mire vagyunk képesek, mennyit bírunk, alkalmasak vagyunk e önállóan vagy éppen beosztottként dolgozni, stb.

 

Hogyan vágjunk bele saját vállalkozásba?


Miután kitisztultak az igényeink, mérlegelnünk kell a lehetőségeinket. Azon lehetőségeket, melyek alapjaiban határozzák meg, hogy egyéni vagy céges vállalkozásba kezdünk. Néhány alaptézist megemlítenék ezzel kapcsolatban, hogy tisztábban lásson mindenki.

  • a KATA adózási forma nem Áfa köteles, vagyis a költségszámlákat nem lehet elszámolni - azok csak és kizárólag az iparűzési adó csökkentésére szolgálnak
  • aki nem KATA-s, az Áfa köteles, vagyis adott időközönként Áfa bevallásra kötelezett
  • KATA adózási forma egyéni és céges vállalkozáson belül is elérhető
  • Egyéni KATA-s vállalkozó éves bevételének maximalizálva van az összege - azon túl adózni kell utána

Csak akkor válasszunk normál adózási formát, ha kereskedéssel is foglalkozunk, hiszen ebben az esetben Áfa kötelesek leszünk - és a kereskedés során végbement folyamatok áfát generálnak. Amennyiben szolgáltatással, oktatással, stb szeretnénk foglalkozni, jobban járunk ha KATA vállalkozást indítunk. Könnyű, gyors, egyszerű és teljesen tisztán átlátható rendszer. Mindenről a helyi önkormányzatnál, a kormányablaknál lehet érdeklődni, akik személyesen adnak tájékoztatást, hogy melyik vállalkozási forma lenne a legideálisabb. Fontos a jó és megbízható könyvelő, aki a kezdetektől segíti majd hivatalos ügyintézésünket. A szükséges papírmunkát is könyvelőnk fogja végezni, és a vállalkozás elindításánál is rajta keresztül mennek majd a dolgok.

 

Mikor kezdhetünk dolgozni?


Miután hivatalos papírokkal rendelkezünk a vállalkozás kapcsán, számlát és nyugtatömböt kell beszereznünk. A NAV által kiadott hivatalos dokumentummal lehet ezeket beszerezni a legközelebbi papír-írószer boltban. Ezután nekivághatunk a helyiség/asztalkeresésnek. Vállalkozóként bérelhetünk asztalt, ahol meghatározott óraszámban/műszakban dolgozhatunk, a szalon hivatalos nyitvatartási idejében. A szalontulajdonossal bérleti szerződést kell aláírni, és a benne meghatározott dátumtól kezdve már dolgozhatunk is. Minden hivatalos papírt a munkavégzés helyén kell tárolni, mivel egy-egy NAVos ellenőrzés során kérhetik. Ezek a hivatalos dokumentumok az alábbiak:

  • Bérleti szerződés
  • OKJ szakmunkás végzettségről szóló bizonyítvány
  • Egészségügyi kiskönyv
  • Biztonságtechnikai adatlapok a veszélyes anyagokról
  • Számla és nyugtatömb

 

Műkörmös vállalkozás indításának feltételei: mennyi pénz kell hozzá?


Semmilyen vállalkozásba nem tudunk úgy belevágni, hogy nincs megfelelő tőkénk. Szakáganként változó az az összeg, amely megfelelő alapot biztosít az első időszakban. Az emberek hajlamosak kicsiben gondolkozni. Gyorsan akarnak meggazdagodni nagyon rövid idő alatt. Ezt az elméletet félre kell tenni ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Mind az alaptanfolyam, mind pedig a szakmai gyakorlat megszerzése időbe telik, csak úgy mint a fix vendégkör kialakítása. Összeállítottam egy gyors költségvetést, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, miként alakul ezen szakma anyagi ráfordításának része. A táblázatban időtényezők is szerepelnek, ez mégjobban hozzásegíthet ahhoz, hogy kiszámítható legyen a fejlődés és sikeresség ritmusa. Átlagosan a szakma megszerzésétől, munkába állástól számított fél évre kell előre tartalékolni, mivel ezen időszakban nem garantált a bevételszerzés. Összességében minimum 1 év kell ahhoz, hogy egy szakember kialakítsa alapvendégkörét, akikre stabilan tud építeni anyagilag havonta.

Pályakezdés és az első fél év alapköltségei 

 

Műkörmös vállalkozás indításának költségei

  Havi ráfordítás Időintervallum Összesen
Alapképzés OKJ 150.000,- 3 hónap 150.000,-
Indulókészlet 150.000,-   150.000,-
Járulékok/KATA 50.000,-

Folyamatosan, de az első 6 hónapra előre tartalékolva

300.000,-
Bérleti díj (asztalbérlés egy szépségszalonban rezsivel együtt) 60.000,- Folyamatosan, de az első 6 hónapra előre tartalékolva 360.000,-
Anyagköltség Változó, de kb 20.000,- az első fél év során Folyamatos 120.000,-

Összesen: 1.080.000 Forint, vagyis 130.000 Forint / hó.

A táblázatból láthatjuk, hogy kb 1.000.000,- Ft tartalékra van szükségünk ahhoz, hogy az alapképzést elvégezzük, beszerezzük a megfelelő kezdőkészletet, alapanyagokat, és az első fél évet átvészeljük stabilan, amikor nem garantált a bevételszerzés. 

Ha a költségekről beszéltük, akkor essen szó a bevételekről is.

 

Mennyit keres egy műkörmös vállalkozó?


Tájegységenként, városonként, mitöbb kerületenként és utcánként is változhat az árfekvés. Érdemes piackutatást végezni, mielőtt kialakítjuk az árlistánkat. Ki milyen áron és milyen anyaggal dolgozik, mióta dolgozik a szakmában?

Mindenképpen olyan árat dolgozzunk ki saját munkánkért cserébe, mely egy normál középárat jelent. Nem érdemes ár alá menni - sokszor látom, hogy szakemberek mélyen áron alul dolgoznak -, mert maga az ármeghatározás is minősít minket. Ha túl olcsó vagy, talán a vendég arra gondol, hogy nem vagy igényes magaddal és munkáddal szemben, vagy éppen rossz minőségű alapanyagot használsz.

Budapesten egy átlagos műkörmös vállalkozás esetében a normál áras műköröm töltés kb 5.500Ft-10.000 Ftig terjed. Ezen belül változó lehet a fent említett szempontok alapján - és természetesen a műköröm építés/töltés árát maga a köröm stílusa, hossza, stb. is meghatározza.

Más városokban sajnos ezen ár töredékéért tud a szakember dolgozni.

Egy gyors számítást végezzünk tehát, hogy a szakember számára átlátható legyen a rendszer. A táblázat alapfeltétele, hogy egy vendégre 2 munkaóra jut, illetve hogy átlagáron 6.500,- Ft a műköröm építés/töltés. Jelzés értékkel belefoglalom a táblázatba, hogy a számítás egy 6 órás műszakváltásos rendszerre igaz, heti 5 nap munkára.

Műkörmös vállalkozás átlagos bevételei

  Munkaórák száma Vendégek száma Összeg Összesen
Naponta 6 3 6.500 Ft 19.500
Havonta 120 60 6.500 Ft 363.000

Vagyis fenti paraméterekkel vett szakember, adott munkarendben havonta kb 360-370.000 Ft bevételre számíthat. Ebből kell finanszíroznunk a költségeinket, melyekről már imént szó esett (kb havi 130.000,-). Ezen összegek folyamatosan változhatnak, ezért nagyon fontos, hogy legyen megelőző tartalék - egy olyan bázis, melyre a nehéz hónapokban is támaszkodhatunk.

 

Szalon nyitás: a saját műkörmös vállalkozás valódi színtere


Műkörmös vállalkozás indítása

Eljön az a pillanat minden sikeres szakember életében, hogy többre vágyik. Nem csupán egy szépségszalon egyik sarkában elhelyezett asztalánál meghatározott műszakban és nyitvatartásban körmözni, hanem függetlenül, álmokat megvalósítva saját szalont nyitni.

Ez bizony nagy falat. Talán a legnagyobb.

De az álmok valóra vállhatnak, hiszen a lehetőség megvan, és a feltételek adottak.

Egyedül szeretnénk e dolgozni, vagy többedmagunkkal? Szintén eldöntendő kérdés. Az egyedüli munkavégzés mindig sokkal szabadabb, nem kell alkalmazkodni a kollégákhoz, nincsenek sem konfliktusok sem pedig nyűzsgés. A magunk urai vagyunk, függetlenek mindenkitől.

Ha nagy szalont szeretnénk, és a fodrász/körmös/kozmetikus/masszőr helyiségeket kiadni, azzal kell számolnunk, hogy bizonytalan is lehet a bérlők száma és személye. Előfordulhat, hogy havi szinten változik majd a csapatlétszám és a csapattagok személye.

Ebben a helyzetben nekünk egyfajta vezető szerepet kell betöltenünk, gondoskodni az egész szalon alaphangulatáról és minőségi megjelenéséről. A mi saját nevünkkel fogják azonosítani mindenki más munkájának minőségét és stílusát, hiszen a mi saját szalonunkban tevékenykedik az az adott szakember. Ez általános emberi tényező, kivétel nélkül minden esetben ez törtenik.

 

Bérelt szalon, bérelt helyiség


Van egy valami, amin soha nem fogunk tudni változtatni, ha helyiséget keresünk. Ez pedig a lokáció: a helyszín, a kerület, a környék, az épület amiben az üzlethelyiség található. Már az elején határozott elképzelésekkel kell belevágnunk az üzlethelyiség keresésbe, mert hosszútávon maga a környezet lesz az, ami meghatározza az általános megítélést a szalonról, és rólunk. Néhány támpontot nyújtok most neked ahhoz, hogy miként szedd össze a főbb tényezőket:

  • Hol melyik városban/kerületben/utcában szeretnék üzlethelyiséget bérelni?
  • Milyen az adott környék: színvonala, zsúfoltsága, biztonsága stb.
  • Hány szépségszalon/körmös van azon a környéken illetve vonzáskörzetében?
  • Milyen áron dolgoznak ezek a körmösök? Milyen anyaggal dolgoznak ezek a körmösök?
  • Hány négyzetméteres üzlethelyiséget akarok?
  • Utcafronti vagy belső gangra néző legyen?
  • Felújítandó vagy felújított legyen? Magán tulajdonú vagy önkormányzati?
  • Mennyi pénzt szánok a havi bérleti díjra?
  • Mikortól tudom kibérelni, milyen feltételekkel?

Ha minden info megvan, összeállíthatunk egy komplett tervet az üzlethelyiség kibérlésével kapcsolatban, ami saját hasznunk válik, hiszen segítséget fog nyújtani az elkövetkezendő időszakban. Tennivalók, fontos ügyintézések, hol mikor kivel, és egyéb “to do” listák összesítője lehet ez a tervezet. Az üzlethelyiség tulajdonosával bérleti szerződést írunk alá, melyben minden részlet belefoglaltatik a bérléssel és felmondással kapcsolatban.

Átadás-átvételi jegyzőkönyv is készül a birtokbavétel napján, melyre a mérőórák (ELMŰ, Főgáz) állását rögzítik a felek. A bérleti díj általában havi egy alkalommal készpénzben fizetendő meg a bérbeadó számára, melyről számlát kapunk, amit költségként elszámolhatunk.

 

Saját lakás, bérelt lakás


Nem feltétlenül kell utcáról nyíló helyiséget bérelnünk ahhoz, hogy kényelmesen szép helyen igényes környezetben tudjuk dolgozni. Ha lakást bérlünk, feltétlenül tájékoztassuk a lakás tulajdonosát működési céljainkról.

A fentebb leírt feltételeken és paraméteren túl a lakás tulajdonosának engedélye kell a szépségipari tevékenység működtetéséhez. Ezen felül minden egyéb engedélynek és igazolásnak meg kell lennie, ami egy normál üzlethelyiségnél is szükséges. Hátránya: nincs utcáról beeső új vendég, illetve a lakóközösség időkorlátra való tekintet nélkül bármikor dönthet szavazással a közgyűlésen arról, hogy a lakás tulajdonosa kötelezze arra bérlőjét, hogy szüntesse meg a szépségipari tevékenységet az adott lakásban.

 

Kötelezettségeink a NAV felé


A helyi kerületi önkormányzatnál érdeklődhetünk, vagy a NAV központi számán, hogy az adott kerületben minden konkrét elvárásoknak kell megfelelnünk. Erről az illetékes telefonon tud tájékoztatást adni, és egy előre megbeszélt személyes találkozó alkalmával segítségünkre lehet, hogy az adott üzlethelyiségben mit hogyan kell kialakítani ahhoz, hogy szépségipari tevékenységet lehessen folytatni.

Kerületenként eltérő lehet, ezért erről mindig egyénileg kell intézkednünk. Alaptételek: mosható padlóburkolat és egyéb felületek, mosdó, zárható szekrény a tisztítószereknek, szemeteskukák, biztonságtechnikai adatlapok a veszélyes anyagokról, illetve a használt tisztítószerek és egyéb veszélyes anyagok lejelentése a NAVnál online felületen. Egészségügyi kiskönyvvel kell rendelkeznünk, melyet üzemorvos állít ki egy éves érvényességgel. Ezt nekünk kell intézni, és a szükséges orvosi vizsgálatokon részt venni. Amennyiben mindez megvan, megkezdhetjük a munkát!

 

Brand kialakítása és marketing


A reklám és hirdetés témaköre ugyanúgy fontos egy karrier indításánál, mint a megelőző intézkedések és a hivatalos eljárás. Nem könnyű terület ez, sokak számára útvesztő lehet. Hogy fogjunk hozzá? Hol hirdessünk, mit és mennyiért? Mint ahogyan az árak kialakításánál, itt is fontos a piackutatás. Fel kell mérni a szaktársak stratégiáit, levonni belőle a konzekvenciát és megalkotni a mi saját egyedi tervünket. Egy olyan tervet, ami mi magunk vagyunk - amit a reklámok során használni fogunk, és ezáltal kialakíthatunk egy brandet. Alaptételek:

  • Egyedi logó készítése
  • Logó használatához megfelelő applikációk, rendszerek
  • Névjegykártya, vendégkártya, ajándékkártya stb. megszerkesztése, kivitelezése
  • Online marketing (fb és instagram oldal létrehozása, képek feltöltése)
  • Weboldal
  • Online prómóciók, folyamatos posztolás a közösségi portálokon
  • Egyéb eszközök bevetése (celebek való kooperáció, direkt marketing, stb.)

Ehhez szakember segítségét is kérhetjük, bár ezen szolgáltatásoknak eléggé borsos az ára. Mi magunk is kitalálhatunk és megalkothatunk designokat - manapság rengeteg program létezik ilyen céllal. A vendégkör kialakítása így indul - minden az online felületen törtenik. A vendégek elenyésző hányada igényli a régi jól bevált módszereket (névjegykártya, személyes találkozó), inkább az online felületen keresztül informálódnak, és a bejelentkezés is itt történik.

Révész Rita képzései

Tartsuk szem előtt, hogy egy jó reklám/flyer rövid, tömör, átlátható, kevés szöveg van rajta és látványos. Manapság a felgyorsult világban már maga az ember is minimális időt tölt azzal, hogy informálódjon és figyelmet szenteljen egy-egy szórólap végigolvasásának. Csak rápillant és már megy is tovább. Ezért szükséges egy rövid mondattal, vagy éppen csak egy szóval megragadni az érdeklődést - innen újabb lépcsőfokok vezetnek majd a kapcsolatfelvételig.

Mindenkinek megvan a saját stílusa. Minden ember más, és éppen ezért annyira szép ez a szakma. Nemcsak a munka kivitelezésében, de a szakember egyéni stílusában is változóak lehetünk - ezért van az, hogy minden körmös megtalálja a maga vendégkörét. Találjunk rá önmagunkra és vendégeinkre, alkossuk meg saját stílusunkat és reklámstratégiánkat - így lehetünk igazán sikeresek hosszútávon!

grand-art-nails

Révész Rita

Keresés